Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kristóf megtaposta Britney babáit

2008.02.27

A sztárvilág színe-java maskarába öltözött az egyik új fővárosi klub farsangi buliján. A többség nem sokat törte a fejét azon, hogy mit öltsön magára, egyszerűen besétált valamelyik jelmezkölcsönzőbe, és kibérelt egy méretére illő ruhát. A kivételek egyike Steiner Kristóf volt: kedvenc énekesnője, Britney Spears bőrébe bújt.
– Kipakoltam otthon a ruhásszekrényemet, és a rózsaszín parókán kívül minden adott volt ahhoz, hogy Britney Spearsnek öltözzek. Ráadásul az utóbbi időben felszedtem néhány kilót, és a pattanásaim is előjöttek aznapra – mondta vidáman Kristóf.
– Némi utánajárással még két babát is vettem egy játékboltban, ügyelve arra, hogy az egyik idősebbnek nézzen ki a másiknál. Próbáltam hűen eljátszani Britney-t ezért néha elejtettem őket, és jól rájuk is tapostam. Az elmúlt öt évben hajlamosak voltak egyesek nagyon komolyan venni különböző megnyilvánulásaimat, remélem, ezek után tudatosult bennük, hogy irónia és önirónia is dolgozik bennem – szögezte le Kristóf.


Győzike a képzeletbeli dobogó második fokára szorult Jose Armando szerelésével, Bea pedig természetesen Esmeraldaként virított oldalán. Nóci miniszoknyás Piroskaként várt az éhes farkasra, Palcsó Tomi pedig maga volt az ördög agyalnak öltözött barátnője oldalán. Az énekes egykori szereleme, Tóth Gabi punk lánynak öltözött, de még ezzel sem vívta ki magának az este legcikibb jelmeze címet, az ugyanis VV Anettet illette: annak a ruhacégnek a kosztümjében virított, amelynek ő maga a reklámarca, ráadásul a márkanév óriási betűkkel volt ráhímezve a ruhájára.